A tyúkok szeretik a bolognai spagettit (is!)

A tyúkok szeretnek sok minden mást, de szeretik a bolognai spagettit is. Ez a mai nap felfedezése. A spagetti Panni kutya adományaként érkezett hozzájuk, na persze nem önkéntes felajánlás következményeként, de miután a nevezett eb csak nézegette a tányérjában és nem nyúlt hozzá úgy döntöttem, hogy átöntöm a tyúkoknak szánt adományok edényébe és kiviszem nekik. Lássuk mi történik!
Mielőtt mindenki megdöbbenne és sietve értesítené az állatvédőket, szeretném megjegyezni, hogy a spagetti kiváló állapotban leledzett, szakszerűen marhahúsból elkészítve, házi bio paradicsom mártásban, ízlésesen spagettivel körítve, csak Pannika jó szokása szerint úgy érezte, hogy: jó hogy nem már konyhai maradékot fog enni, mikor kaphat ő majd mást is csak tüntetően éheznie kell. Kerek egy délutánon keresztül.

Dehát ez az egész most nem is Pannika miatt érdekes, hanem hogy immáron éppen két hetes tyúk-gazda-asszony vagyok!!!! Hogyan jutottam el ide, íme hát az elmúlt időszak legkiemelkedőbb tapasztalatai:

1. Először is nekem vannak a legklasszabb barátaim:)))

A tyúkrezidencia építő projekt 2-3 órás, na jó egy napos, de semmiképpen sem hosszabb folyamatként indult. Hogy végül négy napig tartott és ezzel  előre kimerítettem a baráti szívesség lista első ötven tételét?? És hogy ráadásul többen közülük csak azért hagyták meg a telefonjukban a számomat, hogy tudják, na ez az a nő, aki ha hív, a saját testi és lelki jólétem érdekében nem veszem fel a mobilomat. Négy nap kimerítő kerítésbetonozás, tyúk  vár (~400 kg tömör fenyő) helyre szállítás-vonszolás-emelés, kerítés drót kifeszítés, maradék sóder elterítés, festés, belső meszelés, végezetül pedig és a

tömör fába  utólagos szellőzőnyílások fúrása után (mindezt a júliusi kánikulában) többen felvetették, hogy a jövőben csakis panel -csajokkal fognak barátkozni. De azért köszönöm nekik:) Az első 300 tojás (fejenként 30) elsőként biztosan őket illeti!!!

2. A tyúkok nem is annyira korán kelők!

Miután spárgával lekötött papír dobozokban szakszerűen hazafuvaroztam a tyúkjaimat és a kakasomat (8+1), és az eredeti gazdájuk tanácsára megálltam, hogy ne még aznap este eresszem szabadon őket az apartmanjukhoz tartozó gondozott zöldterületen (falusiasan tyúkudvarban), hanem azonnal betettem az egész csapatot a  lakosztályukba, szomorúan nyugtáztam, hogy annyira nem voltak megilletődve, hogy ne potyogtassák rögtön tele a ropogós karton papírral leterített padlót:((( Így csak másnap engedtem ki őket. Azaz csak engedtem volna, mert miután már hajnali 4.00-től  az izgalomtól éberen feküdtem az ágyban és azt tervezgettem, hogy mivel fogom megetetni őket, így elhúztam a felkelést fél 5-ig, majd 5.15-ig elkészítettem nekik az első reggelit (hiába bed and breakfast) és fél6-kor pontban elhúztam az ajtón a reteszt, a tyúkok (a kakassal az élen) még aludtak!!! Sőt azt kell mondjam, eléggé szemrehányón pislogtak rám, hogy minek is zavarom őket, majd tüntetően hátat fordítottak a rúdjukon és meg sem mozdultak. 1 órás kitartó motoszkálás (maradék festések pótlása, egy kicsi kis kalapálás csak úgy éppen hogy) ellenére sem:(( Majd végre fél7-kor némi kukoricás-áztatott kenyeres csalogatásra, végre megindultak kifelé. A szakszerűen elkészített létrát persze csak elrugaszkodásnak használták, egyáltalán nem sétáltak végig rajta peckesen, ahogyan én azt előre elképzeltem.

3. Viszont a tyúkok meglepően jól neveltek

Az első nap vége felé felrémlett bennem a kósza gondolat, hogyan is fogom én bevarázsolni a tyúkokat este a házukba, a vérengző éjszakai nyestek, macskák és rókák támadásai elől?? Ami biztosnak látszott: a) nem fogom tudni megfogni őket, mert túlságosan tartanak tőlem és valljuk be én is tőlük b) nem hallgatnak rám és semmiféle hívószóra, amit megpróbálok kipréselni magamból c) egész nap etettem őket, tehát az ennivalóval csalogatás sem valószínű, hogy menni fog. Legnagyobb meglepetésre a helyzet magától megoldódott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tyúkok és a kakas is bent ülnek, sőt fent ülnek a hálóban (a legmagasabb rúdon), szorosan összebújva egymással. Megnyugtató ámde dicsérő szavakkal adtam nyomatékot annak, hogy mennyire helyeslem ezt a magatartásukat, hogy értsék holnap és azután is ezt várom tőlük. Azóta már 14 éjszakán vagyunk túl, megy minden mint a karikacsapás: a tyúkok rendkívül jól nevelten  naplementekor szépen egymás után besétálnak a házukba.

4. Nem biztos, hogy közeli (simogatásos) kontaktusba tudok kerülni velük

Túl több kutya és egy női teknős (lásd az előbbiekben Ernő a nő címen) megszelídítésén, titkon azt reméltem,  hogy a tyúkokon is érzékelni fogom azt az őszinte, önzetlen rajongást, ami az embert úgy ellágyítja ha a házi állatairól van szó. Egyelőre ennek azonban semmi jele. A tyúkok rendkívül gyanakvóak és tartózkodóak, amikor közelítek hozzájuk, és ráadásul hegyes csőrük és nem túl kedves arckifejezésük van. Egyáltalán nem mutatják ki, hogy vágynának a simogatásomra. A lisztkukacos próbálkozásom is  eredménytelen maradt, megpróbáltam kézből adni a kukacot nekik, de egyrészt túlságosan felzaklatta őket a lisztkukacok látványa és egyszerre rontottak neki, más részt nem igazán tudtam megbecsülni kellő tapasztalat hiányában, hogy milyen erősen fognak a csőrükkel a kukacra ragadozni, vajon érzékelik-e, hogy hol van a kukac vége és hol kezdődik az én tenyerem? Nos így a kézkontaktus elmaradt és a tyúkok a földről ették fel elégedettnek tűnő pofával az adományokat.
Így aztán az álmom beteljesülése a kézből evő és simogatható, gazdájuk szavára hallgató tyúkokról még várat magára, de összességében az angol (szak)honlapok alapján tervezett, legjobb barátokkal épített tyúk palota remekül szuperál. A tyúkok szemlátomást kiválóan érzik magukat, ráadásul minden nap újabb és újabb kulináris élményben van részük (és egyáltalán nem mindig Pannikának köszönhetően)tűztem ki az első tojás napjának. Hiába ideje belehúzniuk, hiszem máris le vannak maradva úgy 300 db-bal.

Kedvenc faiskoláim

Amióta világ a világ szeretek faiskolákba járni.  A varázs, ami odacsal olyan mint a függőség, váratlanul tör rám, de rendszerint a dolog három okra vezethető vissza:
a.) Kifejezett ötletem arra vonatkozóan, hogy mi az ami még éppen hiányzik a kertemből,
b.) Egyszerűen csak beugrom valamelyikbe, aztán úgyis lesz:)
c) Észreveszek valahol jártamban-keltemben egy újabb faiskolát, ahol még sosem jártam, így aztán mindenképpen meg kell néznem közelről.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utóbbi években igyekszem korlátozni magam (több-kevesebb sikerrel), és nem mindenféle növényt, ami első látásra megtetszik, hazacipelni. Az erős elhatározás ellen dolgozik, hogy annál jobb érzés nincsen, mint amikor a faiskolában sétálva hirtelen ráakadok egy növényre, legyen ez pici és első látásra jelentéktelen, vagy nagyobb fa méretű, zöldség vagy virág, a fejemben mint a kirakós egy darabját látom azt a helyet a kertemben, ahonnan pontosan Ő hiányzik. Aztán (sajnos:)) jó néhány esetben még hozzácsapok  a nagy Ő-höz ezt-azt, hogy hazáig se érezze magát olyan egyedül.
A kedvenc faiskoláimhoz vezető útvonalak gyűrűket képeznek a lakóhelyem körül, vannak olyanok, ahova a tavaszi  hevületben hetente, majd havonta többször is bekukkantok. Vannak, ahova a kertszezon beköszöntével a szertartás szerint néhányszor muszáj elmennem. És minden évben vannak újak is, amelyek mellett szól a felfedezés öröme és elsősorban a távolság no meg a varázsuk dönti el (vagy lehet, hogy fordítva:), hogy rendszeresen látogatni tudom-e majd őket.

Kezdjük rögtön az utóbbival. A legújabb szenzációs felfedezésem a Balaton északi partján, a bicikli út mellett Szigliget és Vonyarcvashegy környékén: Kati kertje. Helyesbítve a felfedezés már  több éve megtörtént, egy bicikli túra alkalmával, de férjem szúrós tekintete és a fizikai körülmények hatására (nincs is csomagtartó kosár a biciklimen, pláne nem faszállítására alkalmas), akkoriban nem tértünk be ebbe a csábító oázisba. Az idén szintén nem mertem felvetni, amikor már sokkal komolyabb tempóban, ámde botanikailag meglehetősen alulmotivált barátokkal, kerültük meg a Balaton.
De tegnap előtt végre elérkezett az én napom!!! Autóval voltam (ráadásul nagy csomagtartóssal), nem siettem sehova és kisebbik fiam, akit éppen szállítottam, is engedékeny hangulatában volt, beleegyezett, hogy beugorjunk:)
Csak annyit tudok mondani, hogy Kati kertje Szigliget és Vonyarcvashegy között az út mentén, megérte a több éves várakozást!!! Csodálatos! Szelíd eklektikában burjánoznak az évelők, a vízi és vízparti növények, kövirózsák, sziklakerti évelők, pázsitfüvek, alacsony cserjék és a konyhakerti növények. Minden pillanatban, ahogy ott sétálsz az az érzésed támad, hogy annyi itt a felfedezendő növénycsoda, hogy attól kell félned, csak nehogy elmulaszd valamelyiket. Ráadásul remek emberek dolgoznak Kati kertjében, akik mosolygósak a növényeik minden porcikáját ismerik. Rögtön be is

szereztem itt egy addig sosem látott kis kövirózsa csodát, néhány egyszínű sárga fáklyaliliom tövet és a tavamba egy csodálatosan szerény kis vízinövényt, aminek a különlegességét  csak akkor fedezheted fel, ha egészen közel  hajolsz hozzá.

A másik kedvencem a Balaton partján, Kenesén található, ami egy kicsit közelebb is esik hozzánk. Ebből adódóan évente többször is be szoktam ugrani, főleg tavasszal, mert remek zöldségpalántákra és fűszernövényekre lehet itt szert tenni. Első ránézésre nem biztos, hogy megállna az ember, mert egy a nyolcvanas években divatos, meglehetősen retro stílusú sötétbarna "sasados" faház kelleti magát az út mentén, mögötte a viráglerakat kicsinek látszik, azonban olyan különlegességeket rejt, mint az előnevelt kolbász padlizsán, többféle bazsalikom, saláta csodák, fekete paradicsom palánták és chilik.

Egy régi Dunántúli legenda az Alsótekeresi faiskola. Legnagyobb szomorúságomra ide nem látogathatok el túl gyakran, mert főleg fákat és cserjéket lehet itt beszerezni, emellett gyümölcsfákat is, márpedig a kertem amúgy is kezd vészesen túltelepített állapotba kerülni. Ráadásul észrevettem magamon, hogy vannak bizonyos sorompók, amiket saját magamnak állítottam fel, leginkább azért, hogy időnként magamat is meglepve, egyszerűen átgyalogoljak felettük. Az egyik ilyen meggyőződésem éveken keresztül az volt, hogy sosem telepítek gyümölcsfát, "macerás, permetezni kell, permetezett gyümölcsöt pedig a boltban is lehet venni..." Az alsótekeresi faiskolából a múlt ősszel, 1 db csodás szilvafával, és 2 db naspolyával tértem haza:))
Fehérváron az egyik kedvencem a Cédruskert faiskola a Maroshegy végén. Mindenféle érdekes, hasznos és hagyományos növények is vannak, kedvesek a tulajdonosok, akik a legextrább kívánságok teljesítésében is jeleskednek. És ez nemcsak a különböző fajták beszerzését jelenti!!!
A közelmúltban megálmodtam, hogy a tyúkjaim néhány év múlva egy eperfa árnyékát és lehulló gyümölcseit kell, hogy élvezzék és ahogyan ez nálam működik: megálmodás hajnali fél5 és fél6 között, megvalósítás még lehetőleg aznap, beültem egy normál méretű személyautóba és elindultam eperfát beszerezni. Az eperfa mint köztudott nem tartozik az aprótermetű facsemeték közé. Ki is választottam az én eperfámat, legalább 2,10 m magas volt és tisztán látszott, hogy ezt egy alacsony építésű szerényebb méretű személyautóba lehetetlenség lesz beimádkozni. Ráadásul belebotlottam még néhány fűzfacsemetébe, amikre éppen még szükségem volt a tó köré, de ez már a méreteket tekintve tényleg nem sokat számított. A Cédruskertben dolgozók tehetségének köszönhetően az eperfa csemete 10 perc elteltével büszkén feszített a vezető melletti  első ülésen, elegánsan kilógatva magát a hátsó ablakon, ízléses fehér madzaggal lekötözve a hátsó lökhárítóhoz. Igazán nem mindennapi látványnak hatott  egy sportos fekete autó az oldalából kecsesen kihajoló eperfával:)

Tavasszal még azt is szeretem, hogy a piacon is belebotolhat az ember kellemes meglepetésekbe a palántások között. Az igazi régivágású, palántás nem árul mást, mint paprikát (2 fajtát: törpe korai, vagy hegyes erős) paradicsomot (Lucullus, kecskeméti, lugas) uborkát (fürtös és kígyó) és dinnyepalántákat. Üde jelenség volt az idén tavasztól egy fiatal fiú, aki újító szándéktól vezérelve olyan érdekes fűszernövényekkel mint: kamilla, borágó, turbolya, kedves kis évelőkkel állt elő. Mondanom sem kell, hogy hirtelen szükségem lett néhány rózsaszín virágú zsályára, kamillára és persze borágóra meg turbolyára is.

Vannak karitatív jellegű növénybeszerzéseim is, pl. mentsük meg az agyonöntözött hortenziákat (amiket legjobb tudásom szerint szintén sosem akartam ültetni) a Lidl áruház karmai közül, vagy a már érett almákat hozó, ámde annál csenevészebb kis almafát a Bricostore egyik elhagyott sarkából. Ezek a hirtelen felindulásból elkövetett akciók nem kis fejtörést okoznak aztán, hogy a kerti kirakósban hova is illesszem be őket. Eddig még mindig sikerült!










Végül, de remélem hogy nem utoljára, hiszen még rengeteg felfedezésre váró növénylerakat létezik a világban, van egy retro élményem is az elmúlt időszakból: egy közeli mezőgazdasági szakmunkásképző iskola tanműhelye, amelyre Éva kolléganőm hívta fel a figyelmemet, miszerint itt lehet a környék legremekebb paradicsom palántait beszerezni.
Ki is mentünk Évával és megyünk immáron több éve, a paradicsom palánták és a retro-feeling kedvéért. Az ember miután megtalálja az eléggé elrejtett, magára a figyelmet semmilyen módon magára fel nem hívó telepet, behajthat egy sorompón, ami állandóan nyitva van. Tetszés szerint leparkol az egymástól néhány percnyi gyaloglásra laza szerkezetben elhelyezkedő épületek és üvegházak között, majd elindul saját szakállára felfedezni a terepet, mert még mindig nem találkozik egy teremtett lélekkel sem. Először félénkebben, aztán egyre felbátorodva, majd amikor meglátva a paradicsom palánták végtelen sorát és más egyéb növényeket magáról megfeledkezve, kissé önkívületi állapotban elkezdi összeválogatni, amik úgy elsőre megtetszenek. Ekkor kerül elő először a telepen dolgozó szaki, aki a következőképpen ellenőrzi a válogatás eredményét:
"Aha, ja az abból a sorból van? Az nem eladó, mert az a városé!"
"Ja, ezt bazsalikomot egyáltalán nem adjuk el, mert az nekünk kell kiültetésre! Büdöske, azt abból a sorból nem lehet válogatni, csak ami abban a másikban maradt azt! A paradicsom az rendben, hány darab? "
Előkerül a kis kockás füzetlap a zsebből, majd a mennyiség ceruzával rögzítésre kerül.
"Kifelé menet a portásfülkében kell fizetni!" közli még az információt.
Elindulunk kifelé, autóban a palánták, jé mégis van valaki a sorompónál a portásfülkében?! Kockás kis füzetlappal a delikvens, azaz mi,  bevonulunk a portásfülkébe, ahol megpróbáljuk magunkra vonni a TV2-s Aktív ismétlésében önfeledten elmerült portás figyelmét. Aki miután kizökkenti magát a műsorból, némán rámered az emberre,majd a papírra:
"23 db, mi ez?"
"Paradicsom palánta."
"Az annyi  mint 23-szor 80 Ft, mennyi is az?"
"1840 Ft."
"Abból nem tudok visszaadni, aprót adjon!"

Nos kell ennél több? Kertészet, növények és időutazás, és mindez egy helyen?!