1000 négyzetméter konyhakert- a tervezés

Pontosan ötször akkora, mint a mostanim, a városi. Kaptam egy kis hétvégi kóstolót belőle, hogy mekkora munka is lesz megépíteni.  Két napi megfeszített ásás, kert építés, ágyáskialakítás és íme ez az eredmény:

Talán nem igazán látványos, de azért igen is léptem előre, nem is keveset.

1. Kitaláltam és ki is jelöltem a kert fő szerkezetét. Ami hozzám közel áll az az egyszerű, áttekinthető forma, a minimalizmusra való törekvés, ahol a funkció határozza meg a design-t és ettől lesz szép a végeredmény. A kevesebb több, így működik ez a kerteknél is. Nincs szükség bonyolult alaprajzokra, kacskaringókra, felesleges csavarokra.  

Az én esetemben adja magát a kert  fókuszpontja is,  a patak a kőhíddal és a távoli domb. Minden ide vezeti a tekintetet. A feladat adott, ehhez kell hozzákomponálni a konyhakertet .

2. A konyhakertet magát egyforma négyzetekre osztottam, könnyebb boldogulni a kisebb részekkel, mint egy nagy egybefüggő térrel. Középen elkezdtem kialakítani egy széles utat (220 cm), ez lesz a tengelye. Azért ilyen széles, mert ezen kényelmesen elfér a fűnyíró és a talicska is.

Mindegyik nagyobb egységet (~100x100-as négyzetet) egy-egy keskenyebb út választ el keresztben egymástól, ezek csak 110 cm szélesek.

Ezeket az utakat befüvesítem, megkímélve magam ezzel a gyomlálás nagy részétől, karbantartásukat pedig elvégzi majd helyettem a fűnyírónk:).

3. Ahol az utak metszik egymást, mindegyik kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát. Ez is kipróbált és bevált trükk. A fák megtörik és izgalmasabbá teszik az utat a patak felé, emellett a rekkenő nyári hőségben egy kevés árnyékot adnak az ágyásokban található veteménynek és támaszpontot jelentenek a kert közepén a hasznos kerti vendégeknek, a madaraknak.

4. Szeretek újrahasznosítani és felhasználni meglévő dolgokat. Találtam tömör, kisméretű téglákat, amelyek valaha a ház kéményén teljesítettek szolgálatot, de most félre dobva feküdtek kisebb-nagyobb kupacokban imitt-amott. Miután kitűztem a négyzeteket, amelyek a kert egységeit alkotják, a szegélyeket a bontott téglákból építettem meg. Szeretem az épített szegélyeket, elválasztják és körülkerítik a megművelt részt, nem hagyják szétfolyni a megázott talajt, rendet teremtenek a szemnek és rendszert a gondolkodásnak.

5. Ezekben az egységekben alakítom ki az ágyásokat, figyelve a napsütés és az árnyék arányára, a növények igényeire és a növény társítások alapvető szabályaira. A keskenyebb utakat az ágyások között mulccsal fedem be. A kedvencem, a faágak aprítéka, elterítve jó vastagon, a sár és gyomok ellen nehéz találni ennél jobbat. Időről-időre persze utánterítésre szorul, de hát ágak is folyamatosan törnek le és várják a felaprítást a kertünk végében. Eltűnnek a kupacok és nincsen égetés.

6. Nem könnyű, de a türelem és a kitartás kifizetődik, ha egy, addig hagyományosan művelt talajt szeretnénk  szerves anyagban gazdaggá , morzsalékossá tenni. Komposzt és szerves trágya minden mennyiségben! Kezdetnek 300 mázsa istálló trágyát hordattam ki a földemre és azonnal elkezdtem komposztálni az őszi lombokat. Amíg nem érjük el a kívánt talajszerkezetet, addig folyamatosan többlet munkát jelent majd a lazítás, a kapálás. De ne adjuk fel, van remény! A talajtakarással pedig csalhatunk is majd a nyáron egy kicsit, a levágott füvet terítve el például a növények közé.

7. A kisebb egységekből alakul ki a nagy egész. Ha jól dolgozunk egy kert lépésről lépésre válik egy tökéletes ökológiai rendszerré, bonyolult táplálék hálózattá, kölcsönös hatások és kapcsolatok finom szövete lesz, ahol az élőlények tartják egyensúlyban egymást, és nincsen szükség drasztikus beavatkozásokra, csak finom terelgetésre, alázatra és szeretetre. A titok a biológiai sokféleség: növények, cserjék, fák, vizes és bokros élőhelyek kialakítása, vonzó növények és búvóhelyek rovaroknak, kétéltűeknek, hüllőknek, emlősöknek és madaraknak. Minél bonyolultabb lesz az ökológiai hálózatunk, annál nagyobb az esélye, hogy az egyensúly létrejön és fennmarad.

8. A túlsó dombon, a gyümölcsösöm is ilyen módon működik majd. A széleken a kedvenc bokraim: galagonyák, kökények, mogyorók, csipkebogyók, kecskerágók, gyűrűs- és húsos somok, néhány bangita-féle, fehér, ernyősen virágzó telis-tele virágporral méh csalogatónak.
Csupa olyan bokor, amit mindenfelé megtalálunk az árkok szélén és a bozótosokban. Csak ásó kell hozzá a csomagtartóban, no meg nyitott szem. Ha megnőnek, védenek a széltől, óvják a madarakat és a kistermetű állatokat.

Középen a különböző gyümölcsfák, a földbe pedig elvetve a kaszáló fűmag keverék. Éppen most láttam, hogy szépen virágoznak még az árok partokon a cickafarkak, lehet, hogy betelepítek még néhányat a rétemre az idén.

Amikor kertet építek, az doppingol folyamatosan, hogy a képzeletemben látom a végeredményt. A csodás formákat és színeket, a sokféle élőlényt és boldoggá tesz, hogy mindennek részese lehetek én is. Ez az igazi jutalom. Fájó derékkal mondom, hogy megéri!!!

Erős asszonyok háza

„Ebben a házban mindig is erős, kemény akaratú asszonyok éltek”- mondja a fáma arról a házról, amelyikben immáron én leszek a következő asszony. A férjek neveit nem is igazán tartja számon a kollektív falusi emlékezet, a ház a Werger-féle, a Márta néni háza, így ismeri mindenki. Márta volt mindegyik asszony, aki ebben a házban született és élt, én azonban most megszakítottam ezt a sort.

Lehet sorsszerű, hogy ez a ház most éppen engem talált meg vagy én ezt az öreg, svábok építette házat. Mert ez a ház most éppen összedőlő félben van, és nagy szükségem lesz minden erőmre és akaratomra, hogy megmentsük egymást. Szerencsétlenségünkre a közvetlen elődöm, aki valójában csak néhány futó pillanatig volt a tulajdonosa annak a háznak, aminek a mestergerendáján az évszám 1846-os, ártott a legtöbbet neki. Bizonyosan jó szándékkal, ámde annál kevesebb hozzáértéssel kicserélte a régi tetőt, a kopottas szürke palát harsogó piros betoncserépre. Persze ízlés kérdése, csak éppen azzal nem számolt, hogy ez egy régi, alápincézett, oszlopos-tornácos ház. Az első része ugyan fiatalabb és vályog helyett már kőből és téglából épült, de ezzel a hirtelen ránehezülő nyomasztó súllyal ez sem tudott megbirkózni. Mint a panaszkodáshoz nem szokott szemérmes nyugdíjasok, halk sóhajtásokkal jelezte, hogy bizony elszokott már az ekkora tehertől. Először egy keskenyebb, majd egyre szélesedő repedéssel a tornác és a ház fala között. Kicsivel később szeszélyesen keresztbefutókkal rogyasztotta meg a hátát a pince fölött.  És mivel ez még mindig nem volt elég, szelíd eltökéltséggel kezdte el lehámozni magáról azt a vakolatot, ami mindig is védelmezte őt a beverő eső elől.

Amikor megvettem én sem tulajdonítottam túlzott jelentőséget ezeknek a jeleknek. Sokkal inkább érdekelt a föld és a benne rejlő csodás új lehetőségek egész sora.  A harsány piros cserép persze nem tetszett, de azt gondoltam, hogy legalább a tető rendben van, aztán a többit majd meglátjuk, a házzal egyelőre nem kell foglalkoznom. De mégis, szinte az akaratom ellenére, elkezdtem felfigyelni a finom, sóhajszerű repedésekre, amiket a ház küldött nekem. Hogy lehet, hogy réges régóta áll itt már ez a ház és éppen most hullik le róla ilyen nagy darabokban a vakolat? Vajon az a rés mióta lehet itt a tornác és a fal között? Vékony kis cérnaszál volt valamikor, most meg már majdnem belefér a tenyerem.

Elmozdult, kihajló falak, a hátsó falon keresztbe futó vastag repedés, a ház minden porcikájával üzenni próbál, hogy megfolytja ez a szörnyű, piros betontető. Tudja, hogy újra erős asszony lakja a házat, akiben megbízhat, mert segíteni fog.

Városi farm vidékre (is) költözik….

A férjem szerint az egész családom földmániákus, az apámtól a testvéremig, így aztán nem is kell rajta csodálkozni,  hogy én is. Vagy genetikailag vagy ragályszerűen…. Az eredmény az ő szempontjából lesújtó, és nem is érti, csak rezignáltan tudomásul veszi. Miért van az, hogy a városi életben szocializált felesége először is mániákusan teleülteti a városszéli családi ház kertjét zöldségekkel, gyümölcsökkel, mindennemű hasznos növényekkel és közben folyamatosan arról beszél, hogy valójában a 10 hektár, na az a valami! És igazán boldog csak az lehet, aki legalább ekkora területen gazdálkodik.

Nos ebből kerekedett ki ez a bizonyos 0,4 hektár, ami a mezőgazdaságban használatos mértékegység szerint nem is olyan nagy, de városi m2-ben azért már valami!! Kereken 4000!!!

Szembesül is az ember lánya a kezdeti, mindent elsöprő lelkesedés után a problémával: kézzel túl nagy, géppel túl kicsi. Viszont a felelősség adott: először is be kell bizonyítani a családnak, hogy ugyan már naná, hogy boldogulok ezzel is.

De ami ennél talán komolyabb dolog, a föld felelősség, művelni kell és nem parlagfüvet termelni.

Teljesen őszintén voltak álmatlan éjszakáim a hogyan továbbal kapcsolatban és valószínűleg még lesznek is, de az alapvető döntéseket meghoztam:

1.     Nem adom ki barterben a TSZ-ben dolgozó, helyi traktorosoknak. Ez lenne a könnyebbik út, kevésbé rögös, de nem ezért akartam a földet. Nem akarom, hogy továbbra is a beleszólásom nélkül talajfertőtlenítsék, műtrágyázzák és vegyszerekkel műveljék.

2.     Ha viszont én művelem, akkor tisztában kell(ene) lennem azzal, hogy mit bírok egyedül, úgy kell hát megterveznem és kialakítanom a terület szerkezetét és funkcióit, hogy egyedül is győzzem a fenntartását.

3.     Meg tudom csinálni!!! Mert ez jó dolog!! Sőt fantasztikus! Nem bántam meg (még eddig;)

Így aztán nekiláttam:

A földem tulajdonképpen két, szelíden egymás hátának támaszkodó dombból áll, középen egy kis patakkal, rajta egy kőhíddal. Szóval gyönyörű, sőt festői...

Első lépésként mindkét területet betrágyáztattam: 300 mázsa szarvasmarha trágya, igazi nagybefektetés a jövőbe, no meg egy átmeneti illatfelhőbe! Majd beszántattam. Reményeim szerint ez az utolsó alkalom, hogy nagy traktor dolgozik a földemen.

A távolabbi dombra egy gyümölcsös - kaszálót találtam ki. Kaszálót azért, mert a majd nyár közepéig nyíló vadvirágokkal gyönyörű látvány, imádják a rovarok, és munka szempontjából egy darab júniusi kaszálást, szénagyűjtést majd időjárástól és szárazságtól függően még néhány továbbit jelent. Kaszálni ugyan még nem tudok, de legalább lesz hol gyakorolni!!!!!

Ebbe a kaszálóba ültetek gyümölcsfákat, bokrokat szanaszét véletlenszerűen, mindenfélét, amit csak szeretnék. Figyelek arra, hogy lehetőleg régi fajtákat és nem a legérzékenyebb hibrideket telepítsem. Lehet, hogy nem nekem lesz a legnagyobb almám és körtém a faluban, de reményeim szerint a fáim kevésbé lesznek fogékonyak a betegségekre. A virágzó bokrok segítenek odacsalogatni a megporzáshoz a rovarokat, védelmet és fészkelő helyet adnak a madaraknak.

Így most őszre ami még előttem van: a kaszálóvető buli (egy vidám kis őszi szüneti buli reményében összetrombitáltam az összes barátomat) és a gyümölcsfa ültetés+a gyenge törzseik védelmére nádszövetes betekerés a szarvasok ellen. A szántást követően a fogasolás és a hengerelés traktorral megtörtént, mert a kaszálót mivel jellemzően fűfélékből áll, tömörített, jól előkészített talajba kell vetni. Minden adott tehát a bulizáshoz:))))

A második, keményebb dió a konyhakert a másik dombomon. Itt csak a trágya beszántást rendeltem, hogy  hajrá neki,aztán következem én!

Ami a legfontosabb, hogy jól kitaláljam a kert szerkezetét. Az én meggyőződésem, hogy a legegyszerűbb a legjobb választás. Szimmetrikus négyzetekre osztom fel a területet úgy, hogy a nagyobb egységek között elég széles utat hagyok a talicskának és a fűnyírónak. Ezzel mindjárt egy komoly küzdelmet megspórolok a folyamatos gazolás hadszínterén. Mindegyik  kereszteződésbe ültetek egy-egy gyümölcsfát, a nyári hőségben jól jön egy kis árnyék a környező ágyások fölé.  És nem mellesleg a szorgos kis madaraknak is fontos kilátó és menedék lesz  rovargyűjtés közben.

A teljes kerthez a keretet bogyós, vegyes bokrok adják: galagonya, kökény, bodza, mogyoró, csipkebogyó. Csupa „igénytelen” de hasznos bokor: vagy mert gyógynövény, vagy pálinka- és lekvár alapanyag, de a bodza friss hajtásai például odacsalogatják magukhoz a levéltetveket, így kevesebb jut belőlük más zöldségekre. Teremnek, védenek a széltől, csalogatnak és rejtekhelyet nyújtanak apróbb és nagyobb élőlényeknek: sünöknek, madaraknak, mókusoknak, pockoknak, bogaraknak.

Előtte egy sor csicsóka lesz és megpróbálkozom a négyzetek szélén néhány sor spárgával is. Végre van helyem hozzá!!! Szeretnék néhány emelt ágyást is, az oldalát ezúttal kisméretű szalmabálából készítem. Ez egy igazi kísérlet lesz, beszámolok majd az eredményekről. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb egységek köré évelő fűszernövényekből élő kereteket alakítok majd ki, szépek, hasznosak és illóolajukkal eltérítik a nem kívánatos betolakodókat a zöldségek feje felől.

Egy kedves barátom segítségével már elkészítettük két nagy kimustrált ajtólapból és néhány félfából a nagyméretű komposztálómat (talicskával is kényelmesen ki- és be lehet sétálgatni benne!) szóval hosszú távon egy igazi főnyeremény lesz.

Nem fogok kapkodni, de….ha kitartana a jó idő, akkor még el kellene ültetni a bokrokat a kert szélére, a csicsókát és elvetni a spárga magot. Elkészíteni egy-két emelt ágyást, duggatni a fokhagymát és a vöröset. Elvetni a télálló spenótot, a sóskát…..igazán csekélység! de amit ősszel megtehetsz, annál kevesebb(?) lesz tavasszal;)

Bio kicsiben????

Sokszor hallom, hogy: “városi biokert? Ugyan!” Mindegyik szomszéd  permetez és ha én nem is, akkor majd az én kertem lesz a menekülő “kártevők” kedvenc állomáshelye.

 Vagy:”különben is, tavaly is megpróbáltam a paradicsomot bio módon  termelni és nem lett belőle semmi.“

 A kicsi, de bio kategória igenis létezik. Legjobb példa rá a  saját kertem: 22×80-as téglalap telken kb. 250 -300 m2-es haszonkert. Tipikus városi telek, körös-körül véve szorgosan permetezgető, talajfertőtlenítgető, “csak” a krumplibogarat és a pajzstetveket irtó szomszédokkal.

Ha valaki mégis csak szeretné megpróbálni a bio kertészkedést, annak  legelőször is azzal a hagyományos szemlélettel kell szakítania, hogy külön  -külön nézi a kertje részeit mint valami kicsi kis építőkockákat. Még ha  lépésről lépésre épül is fel egy kert, akkor is legalább gondolatban látni  kell előre a kész, egész “házat” azaz a teljes rendszert, a mi kis mini  ökoszisztémánkat, ahol minden mindennel összefügg, minden mindennel  kölcsönhatásban van.

Nem lehetünk csak sikeres bio paradicsom termesztők, legfeljebb ideig-óráig, ha nem tudjuk jól kialakítani számára a megfelelő talajt, például komposzttal javítva a szerves anyag összetételt, serkentve talajéletet, ha nem vonzunk a kertünkbe olyan állatokat, amelyek képesek féken tartani a nem kívánt kártevőket és nem ültetünk mellé például olyan növényeket, amelyek a méheket a beporzásra serkentik vagy növénytársításban “megvédik”  a nem kívánt látogatóktól.

Csodálatos dolog, amikor egy olyan összetett rendszer mint akár a kiskert  lépésről-lépésre kiépül és egyszerre működni kezd. Persze mi mindig ott állunk a háttérben, de nem úgy, hogy az akaratunkat kényszerítjük rá a kertünkre, hanem sokkal inkább megfigyelve a természetet, alázattal segítjük a finom rendszer hangolását, működését. 

Az ilyen szemléletben kialakított és működő kerteket nevezzük egyébként a 70-es évek óta permakultúrás kerteknek.

És, hogy ezek nemcsak szavak, jöjjön most néhány olyan konkrét dolog a saját kertemből, ami megerősített abban, hogy egy-egy ilyen rendszer bármekkora méretben beállítható és működőképes lehet.

Kezdjük először a kertünk fő szerkezeti elemeivel. Érdemes például a  kertet egy vegyes, főként bogyósokból (som, kökény, galagonya,  csipkebogyó), mogyoróból és más, lehetőleg nem tájidegen fajokból álló  “kerítéssel” körbevenni, mondjuk a telekhatáron. Egy ilyen sövénynek  rengeteg haszna van: lombozata megvédi a kertünket az erős széltől,  búvó- fészkelő helyet jelent a madaraknak, és nem utolsó sorban felfogja  a szomszédunk permetszerének jelentős részét. 

Érdemes kipróbálni,  nagyon hamar megnő, változatos, szép látványt nyújt szinte egész évben,  ráadásul rettentő gyorsan be is népesül, verebekkel, fekete rigókkal,  cinkékkel és még sok-sok téli vendéggel.

A “hasznos” fák telepítésénél csak néhány a sokféle szempont közül: mivel  tudjuk, hogy nem akarunk permetezett gyümölcsöt termeszteni,  próbáljunk meg régebbi, őshonos, ellenállóbb fajtákat választani a  legmodernebb, katalógusból választható hibridek helyett, ezek lehet hogy  kisebb terméshozamot produkálnak, de a betegségekkel is ellenállóbbak  lesznek.

Nálam nagyon bevált az a szerkezet, hogy a kertem alapterületét egy  négyzetháló alapján osztottam fel és a legfontosabb csomópontokba egy-  egy közepes termetű gyümölcsfát ültettem (kajszit, almát, meggyet és  szilvát). Mivel metszéssel a lombjukat úgyis alakítani fogjuk, nem fognak  a szükségesnél nagyobb árnyékot vetni az ágyásokra, viszont éppen annyit  igen, amennyi a nyári forróságban néhány órás szusszanást engedélyez a  lágyszárú növényeknek.

Ha van hely a területen, mindenképpen ültessünk madárbarát fákat is, olyan bogyókat termőket, amelyeket a madarak főleg a téli időszakban nyugodtan fogyaszthatnak. Gondolok itt például a közepes termetű berkenye félékre, de létezik rengeteg olyan bokor is, ami e célnak megfelel. A biztonság, a folyamatos táplálék, az itató(!) és a fészkelő hely (megfelelő odúk elhelyezése) hamarosan saját madár kolóniát és ezzel rengeteg hasznos segítséget biztosít a mini rendszerünknek. Érdemes elolvasni a Madártani egyesület madárbarát kertről szóló cikkét, és amit lehet tudatosan kiépíteni a saját kertünkben! A madarak a kertünkben többek között kordában tartják a rovar populáció minden formátumát és ez ugyebár nem haszontalan, ha az eljövendő csodás terméseinkre gondolunk.

Fájdalom, de rovarok nélkül nincsen egészséges kert! Nem lehet nekiesni, ha véletlenül meglátunk egy hernyót, vagy netán többet is, és mindenféle fújókákkal visszahatás nélkül kiírtani őket! Ha nem is tűnnek első látásra a leghasznosabb kertlakónak, gondoljunk mindig arra, hogy ha jól működik a rendszer, azaz egyensúlyban van, akkor majd valami biztosan kordában fogja tartani őket!

Nem beszélve arról, hogy vannak kifejezetten hasznos rovarok is: katicák,  méhek, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Minden veteményesben  fontos, hogy legyenek folyamatosan virágzó növények is. Egyrészt mert  szépek, másrészt mert odavonzzák azokat a rovarokat, például a lepkéket,  vagy a méheket, amelyek majd megporozzák a növényeinket. Ha egyszer  vesszük a fáradságot, leülünk a kertünk közepére és közelről  tanulmányozzuk a bogaraink apró világát, soha többé nem jut majd az  eszünkbe, hogy egy jó kis permetezéssel likvidáljuk valamelyiküket.

Ha a kiskertben mint  rendszerben gondolkodunk, akkor könnyű belátni, hogy nem lehet mindig csak kivenni belőle, hanem vissza is kell juttatni bele. Legyen ez szerves trágya, komposzt vagy növényi trágyalé. Komposztálótmár az első pillanatban érdemes készítenünk, akár a legegyszerűbb módon, négy darab raklapot egymásnak támasztva. Ha egész évben gyűjtjük benne a komposztálni való zöldeket (kertit és háztartásit) a következő évben már ezzel kezdhetjük a szezont!

Lehet, hogy első hallásra egy kissé meredeken hangzik, de a  permakultúrás városi kertnek is része a haszonállat, jelesül például a  tyúk! Felelősséggel  és a szomszédok tűrőképességének próbára tétele  szempontjából sem merek nagyobb termetűt ajánlani, de a tyúk  mindenképpen remek választás. A komposztálandó növények közé, egész  évben belekeverem a tyúktrágyát is, és a növényi komposzttal együtt  juttatom ki tavasszal a földbe. Az eredmény fantasztikus! A tyúkok egész  éves étkeztetését sajnos nem lehet egy kiskertből biztosítani, de némi  tudatossággal legalább a tavaszi és a nyári zöldeket igen. Cserében  biztosított ugyebár a friss tojás, na meg az élvezet, hogy bár minden nap a tyúkokkal kelünk, de legalább a reggeli kávénkat a csodás kertünkben ihatjuk meg:))))

Ha július, akkor Tour de France!!!!

Én azt mondom ne is stresszelje magát senki se azon, hogy júliusban képtelen a lábát a kertjébe kitenni. Pláne amikor ideje is lenne rá, mondjuk napközben, úgy 11.00 és este 6 között. Az ablakon kinézve persze látszik, hogy: mindenen túlnőtt a vadszőlő, meg kellene rendszabályozni; kijött a kövek közül a gaz, jó lenne kiszedni; ki kellene gazolni az előkertet, mert mit szól a szomszéd; előre kellene hordani a vihar után levágott ágakat....Na de mindezt harminchat fokos hőségben??? Ne már.

Fogadjuk el és rögtön nyugodtabbak leszünk, hogy a július nem a nagyszabású kerti projekteké. Ez a hónap sokkal inkább a rövid kerti face lifting és a begyűjtés ideje. Le lehet csípni egy-két túlnőtt ágat és növényt, levágni az elnyílott virágokat és be lehet takarítani a cukkini és uborka termést (ha túllőttünk a célon, akkor az összes rokonnak, barátnak és ismerősnek is!). Elkezd érni a paradicsom, a hónap végén fel lehet szedni a krumplit, leszedni a babot és folyamatosan gyűjteni a gyógynövények virágait: például a cickafarkét, a köröm virágét, orvosi somkóró- és az ökörfarkkóróét, szárítani az újra nőtt, friss zsálya hajtásait, és a babér levelét. 

És a legjobb, hogy délután, amikor képtelenség kint lenni, ott a Tour de France!!!! Rajtam kívül az egész család utálja, főleg, hogy miután lement az élő adás még legalább ötször megismétlik aznap és másnap is háromszor a következő futam előtt, csak a biztonság kedvéért. Befőzéshez egyszerűen zseniális, négy órán keresztül bőven elég csak félfüllel és fél szemmel követni, úgyis minden az utolsó 3 percben történik. Ötig nyugodtan lehet gyümölcsöt magozni, darabolni vagy aszalásra előkészíteni, üveget mosni is satöbbi...aztán megnézni a befutót. És persze este hat után elmenni és tekerni egy kört a pöttyösért;)

Ilyenkor kertészkedni kizárólag reggel fél6 és fél9 között szoktam, papucsban és pizsamában, (ennek sajátos varázsa van:) olyan érzés mintha csak kiugrottam volna a kertbe egy kicsit....Na meg persze este fél8-tól öntözni mondjuk úgy tízig, éppen amikor a szúnyogok is úgy döntenek, hogy mostantól lemozogják az egész napos pihenést. 

A nagy hőség menetrendszerűen augusztus 20-a délután fél hatig tart ki, és utána újra eljön a mi időnk, a kertészeké. Aki kicsit szeretne előre készülgetni, érdemes a felszedett krumpli, cukkini vagy uborka ágyakat letisztítani, a földjüket fellazítani és ha van, akkor újra komposztozni. Az augusztusi csapadékkal és lehűléssel aztán nagy erőkkel el lehet vetni az újabb adag spenótot (ha nem akarjuk egyszerre szedni akkor 1-2 hét késleltetéssel) a céklát (ha nem is nő már óriásira, kitűnő köret, smoothie alapanyag vagy saláta lesz belőle) a retkeket és leveles salátákat minden mennyiségben! Ki lehet gazolni az előkertet és a kövek közét, úgy megnyírni a vadszőlőt, hogy jövőre eszébe ne jusson minden fára felfutkosni.

Szóval én arra jutottam, hogy kert szempontból még jól is jön ez a júliusi hőség: a nagy tavaszi hajtás után meg lehet egy kicsit pihenni, a kerti munka megvár. Vagy lehet, hogy benne van ebben egy kicsit az UCI keze is:)))????

Még több júliusi kép a Városi farm facebookján: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1640019562899924.1073741847.1447791008789448&type=3

Hiába, a shoppingolás jókedvre derít

A minap eléggé vacak kedvem volt, gondoltam, hogy muszáj vásárolgatnom egy kicsit, mert az jobb kedvre derít. Így aztán vettem három tyúkot. Három hófehéret. És tényleg jobb lett. Mármint a kedvem. Így a teljes csapata következőképpen nézett ki: négy ezüst itáliai, két wyandotte (fekete-fehér pöttyös), egy teljesen fekete és egy kis vörös (pedigré nélküli, de nagyon talpra esett). Minden a legjobban alakult, az újak szépen beilleszkedtek, sőt kifejezetten barátságosak voltak. Még velem is. Néhány nap elteltével etetés közben óvatosan meg lehetett őket simogatni. Azt nem mondhatom, hogy ezt kifejezetten élvezték, inkább elkönyvelték maguknak, hogy új hely, új szokás, ez itt biztosan a kajához jár.

Aztán újra elkezdődött a tavaly nyári rémálom. Valami rejtélyes ok miatt a tyúkok taraja elkezdett kifakulni, a jószágok kókadtak, kedvetlenek lettek. És ez bizony nem jó jel. Két tyúk sajnos néhány napon belül el is halálozott, kettőt pedig elkülönítettem, két szép tágas dobozba, hogy ne fertőzzék meg a többieket. Szentül meg voltam győződve arról, hogy a galambok vagy a verebek hurcolnak be valami kórságot a baromfi udvaromba, háládatlan módon, így köszönve meg a potyaetetést. És szegény tyúkok emiatt haláloznak el. De valahogy nem állt össze a kép, hiszen a szomszédban is vannak tyúkok, oda is járnak a verebek és a galambok, de mégsem történik velük semmi. Egyszer csak, jött a sugallat, no meg az internet és elkezdtem arra keresgélni, hogy baromfi+élősködők. 

Közben, néhány nap elteltével, az elkülönített tyúkok jobban lettek. Visszatért a színük, fel is élénkültek, annyira, hogy az egyik kiszökött a dobozából és a kertem egyik sűrű bokrának aljába vackolta be magát. A segítőkész nagy fiamban rögtön meg is született a terv, hogy erős sugarú locsolócsővel tereli majd vissza a dobozába a szárnyast. De persze Panni kutyánk önkéntes segítsége és önfeledt ugatásával kísért viaskodás után a tyúk győzött. Érthető okokból egyáltalán nem akart többé előjönni a bokor biztonságos rejtekéből és erőszakkal vagy önként visszatérni a dobozába.

Közben az internet mélyéről előkerült a hőn keresett információ: baromfi atkák lehetnek, amelyek ezeket a tüneteket okozzák. Ráadásul az is kiderült, hogy a tyúkjaim legfőbb ellensége éppen én és a jószándékom vagyunk, mert pontosan azzal, hogy csodásan leszigeteltem a tyúkól oldalait, segítettem elő az atkák elszaporodását. Így aztán felkészültem az atka invázió felszámolására: hosszú szárú gumikesztyű, szemüveg és maszk és nyakig záródó öltözék. Kint meg éppen 30 fok meleg. Elkezdtem lebontani a tyúkól bélését, amit sajnálatos módon az örökké valóságra készülve rögzítettem, így nem ment valami könnyen. Mivel a blogomban minden korhatár gyanús bejegyzést nélkülözni szeretnék, nem írom le részletesen, hogyan is néznek ki a baromfi atka seregek. Én is megpróbáltam gyorsan elfelejteni őket, hogy ne üldözzenek álmomban. 

De lényeg, hogy szívós kitartással, egy üveg domestosszal és egy alapos meszeléssel végül is kiírtottam őket. Jó érzéssel töltött el a szép fehér ház, és hogy végre segíteni tudtam a tyúkjaimon. A friss meszelésnek kifejezetten egészség szaga van, ezt bizton állíthatom.

Estére kelve a fekete tyúk is úgy döntött, beszünteti a gerilla életmódot és visszatér a közösségbe. Önkéntesen. Szóval a végére minden jóra fordult, de a veszteséget nincs mese, pótolnom kell. Lehet, hogy egy újabb shoppingolás következik majd?;)

Kerti hulladék? Nekem nincs is ilyen:)

A tavasz a családi házas övezetben ízlés szerint az égetés vagy az utcára kihelyezett kerti hulladékos zacskók időszaka, amelyek békésen várnak a begyűjtésükre. Feszülő hasukon csinos kis matricával, amely a tartalmukra utal: ZÖLD HULLADÉK.  Várnak és várnak. Ha gyanúsan sokáig pihennek az utcában, akkor szinte biztos, hogy a matrica színe nem az igazi. A titok, hogy ez évente változik, persze érthető okokból, de ha netalán  valaki nem használta fel az összeset, azt a következő évben ezt már nem teheti (?).

Lehet, hogy nálam ez már beteges dolog, de ahogyan reggelente sorakozni látom az utcánkban ezeket a zsákokat, egy részüket legszívesebben begyűjteném, mert érzem, hogy hasznát vehetném minden egyesnek, a kert tulajdonosok pedig nem is sejtik, milyen értékes dologtól szabadulnak meg.

Először is a zöld hulladék remek komposzt alapanyag, ráadásul ingyen megterem és még csak foglalkozni sem túl sokat kell vele!

Nézzünk csak magunkba, hányan vesznek a tavaszi ültetési lázban komposzttal dúsított palánta földet, növényi komposztot vagy netán előre műtrágyázott virágföldet??? Ha az éves zöld hulladék termésünket a kert végében komposztálnánk, csodás természetes talajlazítóra és tápanyag pótlásra tehetnénk szert növényeink számára, véglegesen kiiktatva életünkből a talajjavító vegyszereket.

A másik nagy kérdés a levágott fű, aminek szezonja ugye márciustól gyakorlatilag kitart az őszig. Az automata öntöző rendszerek korában pedig pláne! A legfelháborítóbb dolog, amit egyesek a levágott fűkupacokkal művelnek, hogy (mondván ez természetes anyag) kiborítják az elhagyottan álló telkek szélére, bokrok vagy erdős részek tövébe vagy ami még rosszabb az árkokba és a csatornákba hányják be.

Pedig a levágott fű is nagy kincs! A kerti talajon vastagon szétterítve segít megőrizni a talaj nedvességét, árnyékolja, védi a talajt a nyári hőségben a kiszáradástól. Mivel a friss fű gyorsan összeszárad, folyamatosan pótolhatjuk az újabb és újabb levágott szállítmányokkal, a felesleg meg persze mehet a komposztba:)

Már a második évben hagyom meg a füves terület egy részét rétnek, egyrészt mert gyönyörű (a gyerekkorom virágszedéseire emlékeztet), másrészt mert sokkal gazdagabb és izgalmasabb a sokféle virágzó réti növény és fűféle, mint a rövidre nyírt gyep. Szeretik a lepkék és a méhek, én pedig napról napra újabb és újabb betelepülő, az élettérért a virágával hálás növényt figyelhetek meg. Ezek a növények (zsályák, margaréták, csillagfürtök) nem szeretnék a folyamatos nyírást, és így nem is élnének meg a klasszikus családi házas "gyep"-en. A rétem június közepére lesz kaszálás érett, ekkorra a legtöbb virág elnyílik, elszórja magjait a következő évre. Vágás után a levágott fű pedig dehogyis megy a szemétbe! Sajnos kecskéim (még:) nincsenek, amik megehetnék, de mondanom sem kell kiváló komposzt alapanyag lesz belőle.

Elismerem, hogy talán a legproblémásabb kerti melléktermék a levágott faágak kupaca. Erősebb idegzetűek a kert egy félreeső, bokrosabb részében kiváló madármenedéket és kisállat élőhelyet készíthetnek csupán azzal, hogy feltornyozzák és hagyják békén, hogy belakják a kerti madarak, sünök és más kisemlősök az alját. Ha valaki amolyan "rendezett" kert mániás, a levágott ágak neki is aranyat érhetnek! A faágakból ugyanis csodás apríték készíthető, ami jó lehet a kerti utak takarására (gaz és sár problémák kiküszöbölhetők), de akár komposztálásra is. Az egyetlen problémát a megfelelő aprító eszköz beszerzése jelenti. Sajnos nekem nincsen jó tapasztalatom a barkács boltban kapható háztartási változatokkal. Nagyon macerás használni őket: lehetőleg egyenes, félig nyers és félig száraz, 2 -5 cm átmérőjű ágakkal hajlandók csak érdemben foglalkozni. Nem igazán érdekli őket, hogy a kertben ezekből van a legkevesebb:(((

Ami megoldást jelenthet, ha a lakóhelyen lévő közösség (pl. kertbarát egyesület) pályázik egy nagyobb (ipari) teljesítményűre és kijelöl egy helyet, ahova mindenki elhordhatja és felapríthatja a levágott ágait, kivágott fatörzseit. Azt gondolom nagyon megérné a remek apríték és a jó érzés, hogy ami a kertben nő az egyáltalán nem hulladék!!!!

A kedvenc paradicsom fajtám: Patvarci óriás rongyos

Sokféle paradicsomot szeretek: a kicsi paradicsomot, a kerek paradicsomot, a fürtös paradicsomot és a koktélt, a piros paradicsomot, a sárga paradicsomot, a fekete paradicsomot, a tigris paradicsomot, a hosszúkást és a gömbölyűt, sőt még a vad paradicsomot is (bár ez nem nagyobb mint egy cseresznye szem), de a kedvencem kétségtelenül a Patvarci óriás rongyos:))

Már a neve is annyira csábítóan hangzik, hogy amint megláttam a tápiószelei génbanki kívánság listán rögtön rendelnem kellett belőle. Nagyon szép növénnyé fejlődtek az első magok, és a nevéhez hűen a többi paradicsom fajtához képest kevésbé szeldelt, ámde nagyméretű, leginkább rongyos zsebkendőre hasonlító leveleket növesztettek. Maguk a növények viszonylag nagyok és szép, nagyméretű paradicsomok nőnek rajtuk, formára emlékeztetnek az ökörszívre.

Az utóbbi időben szerencsére a kisméretű koktél paradicsomok divatja mellett, újra hódít a nagy méretű, régi, befőzésre alkalmas tájfajták divatja is, mint például az Ökörszív paradicsom. Ez a nevét a szép formájú, nagy méretű termésének köszönheti, ami léddús, befőzésre alkalmas. Az én tapasztalataim szerint az egyetlen apró kis hibája, hogy nagyon lassan érik be, sokáig kell várni az első igazán érett paradicsomokra. Ezért is lettem a Patvarci óriás rongyos paradicsom rajongója, mert a termése gyorsabban beérik, hamarabb örülhetünk az első paradicsomoknak.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom, sőt aki kedvet kapott hozzá, még bejelentkezhet néhány palántáért!

Ész vagy szív? Palánta nevelés

Vannak ugyan fortélyok és praktikák, amivel el lehet kerülni, hogy az ember lánya ne  vesse túl sűrűre a magot, de nekem rendszerint ez nem így sikerül. Néhány napsütéses hét és persze gondos öntözés és a kikelő kis palánták egymás bokáját taposva tolakodnak az ültető tálcákban a fény felé. Tisztán látszik, hogy pillanatok alatt kinövik a helyüket. És ekkor jön el a nagy vérengzés ideje. Amíg lehet húzom-halasztom (pedig nem jó:((), mert annyira sajnálom kihúzkodni a tökéletes kis növénykéket. De hamar bekövetkezik, hogy már lépni sem lehet az üvegházban a vadul burjánzó növénykéktől, így aztán muszáj tenni valamit. 

Tekintettel arra, hogy még a fagyos szenteken innen vagyunk, kétféle taktikát alkalmazok. Az óvatosan kihúzott palánták egy részét rögtön kiültetem a kertbe, abban a reményben, hogy ha ebben az évben a három úrnak éppen másutt akadna dolga május 12, 13 és 14-én, akkor gyönyörű növényekké fejlődnek és korán termőre fordulnak majd. Ha viszont mégsem, akkor újra palántázom majd a kertem a maradékból, amit az üvegházban szétültettem, a megfelelő méretű ültető edényekbe. Nem szabad , hogy ezek az edénykék aránytalanul nagyok legyenek a palánta méretéhez képest, mert akkor a kis növény az energiái nagyobb részét, arra fogja mozgósítani, hogy gyökereivel átszője a földlabdát és a föld felszínén alig fog fejlődni. Én a leghatékonyabban az 5,5 X 5,5 cm-es palántázó cserepeket tudom kihasználni, a paradicsomok, padlizsánok, paprikák, leveles kelek, pak choy-ok, de még a cukkinik is, szépen fejlődnek benne a kiültetésig. 

A palánta nevelés nem ördöngösség, ha betartunk néhány arany szabályt! Tiszta, műtrágya mentes földkeveréket vásároljunk, amit sajnos nem könnyű, mert a legtöbbet előre bekeverik (olvassuk el mindig a zsák hátulján az összetevőket!), pedig, ha jó minőségű komposzttal dúsított a keverék, akkor semmi szükség a műtrágyára. A legjobb, ha van kerti komposztunk és azt használjuk fel erre a célra: laza, morzsalékos és tápanyagban is kellően gazdag. Ha elvetettük a magokat, mindig tartsuk nedvesen a földet. A kikelő növénykéket mindig állott vízzel, azzal a hőmérsékletűvel öntözzük, amelyben a növényeket neveljük. 

Évek óta használok csávázatlan, sokszor saját vetőmagot és mindig kiválóan kel, szép, egészséges növények fejlődnek ki belőle, semmi szükség arra, hogy csávázott, vegyszerrel kezelt

magot vegyünk. Az egyetlen csodaszer, amit használok a friss, zsenge csalán áztatott levele. Az állott vízben, kellőképpen megérlelve (a családom szerint görény büdösre:) kiválóan hat a növényekre: egyszerre táplálja és védi őket. Még sosem volt szükségem semmiféle vegyszeres permetezésre a palánták életben tartása érdekében.

Az idei évre van egy fontos újításom is: a sárgarépát meglehetősen korán, nagyméretű műanyag dobozokba az üvegházban vettem el, egy kis metélő hagymával körbe kerítve. A dobozokat a szokásosnál magasabban helyeztem el, remélve, hogy a sárgarépa legyek nehezebben találnak rá, mivel ők jellemzően a föld felszíne felett (30-40 cm-re) repülnek. Ráadásul még igen korai időszak lesz ez őkelmüknek. Fontos szabály még az is a távol tartásuk érdekében, hogy a répát a reggeli hűvösben vagy estefelé szedjük, mert a répa illata az, ami odacsalogatja őket. A sűrűre vetett répa ültetvény folyamatosan ritkítom majd, így friss, zsenge répát ehetünk egészen sokáig belőle.

Jó érzés tudni, hogy a szívvel és persze némi ésszel nevelt palántákból, szép egészséges növények fejlődnek. Minden kedves barátomnak üzenem, hogy kinyitott a palánta nagyker:))) lehet jönni, vinni és ültetni!!!

Le petit potager

Régóta ízlelgetem ezt a szót és számomra pont olyan, amilyennek hangzik: friss, ropogós, könnyed és franciás. Mint egy zöldség leves vagy éppenséggel egy zöldséges kert. Mindegyik potager-ben, amit eddig láttam volt egy kis könnyed csavar, ami megkülönböztette, a "csak" egyszerűen konyhakerttől. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani ezeket a kerteket, ha valaki tudja, hogy milyenek azok a nők, akik nem erőlködve, hanem könnyedén tudnak elegánsak lenni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Semmi erőlködés, mégis a végeredmény könnyed, tökéletesség, visszafogott elegancia. Nos ilyen kert az igazi potager.

Az elsőt magán a Champ Elysées-én láttam, ahol a francia kertészek nem átallottak a virágok közé színes szárú mangoldokat és őrületesen harsány, sötét zöld levelű keleket ültetni. Szépség és hasznosság könnyedén egybe kombinálva, mert nincs is nagyszerűbb annál, ha egy kert nemcsak szép, de hasznos, ehető is.

A saját kertemben többször is próbálkoztam hasonlóval, nemcsak a szépségből, hanem a biokertészkedés növénytársítási alapelveiből kiindulva vagy a kolostorkerti hagyományokból merítve: fűszer- és aroma növény gyűrűvel megvédeni a "hasznos" konyhakerti növényeket a kártevőktől. Gyönyörű a kertem, büszke is vagyok rá, de azt az igazi könnyed, franciás hangulatot mégsem sikerült megteremtenem. Egészen az idei évig. 

Az udvarunk előkertjében két éve kezdtem el kísérletezni egy szigorúan strukturált, egyenes vonalak mentén kialakított, alapvetően négy darab egyforma négyzetre osztott levendula és fűszerkerttel, abból a meggondolásból, hogy a ház, az út és a kerítés fala között amúgy is behatárolt keretek közé nem érdemes tájképi kertet vagy akár mini dzsungelt beerőszakolni.

Ki is alakítottam az egyenes vonalú ágyásokat, az egyforma szélességű utakat és az egyenes vonalba beültetett levendula sorokat. Az ágyások szélére örökzöld bukszus szegélyt telepítettem, amit szigorúan szögletesre nyírt egybefüggő kerítés szegély formájúra nevelek majd. Elkészült, szép is volt, csak valahogy hiányzott belőle vmi különlegesség, vmi csavar ami igazán magával ragadja az embert.

És akkor jött a szikra és az inspiráció, hogy ki kell emelni a kertet a vízszintes létéből, izgalmasabbá, élőbbé kell tenni. A még csak fejlődő kertet egy kis csalással késszé varázsolni, úgy hogy az évelőket hosszú távon nem befolyásoljuk a fejlődésükben, de megtörjük és izgalmassá tesszük az által, hogy magasabbra növő növényeket helyezünk el benne.

Így aztán nekiálltam és bambusz karókból kecses sátorszerű kereteket készítettem, erre fut majd fel a tövébe vetett bab és az uborka, két-két ágyásonként váltakozva. Emellett színes egynyáriakból magkeveréket mixeltem, amely többféle (jellemzően rózsaszínű) ciniát, pillangó virágot, koriandert, színes levélnyelű mangoldot és dísznek nevelt édesköményt tartalmazott és ezt szórtam el a négyzetekbe, a levendula tövek közé.

Bár még csak én látom benne azt a kertet, amivé az idén nyárra lennie kell, de azt gondolom, hogy végre ez lesz az én igazi potager-ém. A szigorúan formalizált francia kerti hagyományokra épülve, belevinni egy kis csavart, az ezüstös sorok közé zöld zöldség sátrakat és könnyed, színes virágfelhőt varázsolni. Szép a szemnek, hasznos a rovaroknak és táplálék az embernek. Kell ennél több a tökéletességhez?

Városi farm: működhet-e fenntartható módon?

Igazából akkor értettem meg, hogy egy hagyományos, gazdálkodó falusi család környezete hosszú generációkon keresztül mennyire jól kitalált, mai szóval fogalmazva fenntartható módon működtethető, komplex rendszert alkot, amikor belerázódtam a tyúktartás hétköznapjaiba...

és ráébredtem, hogy a „Minden napra egy tojás” projekt mennyibe is fog kerülni nekem. Nem akarok álszent lenni, de még csak nem is arról szól a dolog, hogy egyelőre nem tudnám  a tyúktartás költségeit kigazdálkodni a fizetésemből, csak hát akkor, hogy is van ez? Annak idején biztosan nem a lidlibe szaladgált a gazdaasszony, hogy táplálni tudja a csemetéi mellett a tyúkjait is. Márpedig az én napi bevásárlásom kezdett észrevétlenül úgy kinézni, hogy 50% ember- és mellette 50% tyúkélelem: rozskenyér beáztatásra, saláta és egyéb zöld levelű zöldségek, sárgarépa, alma (?!) najó az olcsóbbik fajta, és túró a fehérje miatt. (???!!!!)

Mentségül szolgáljon, hogy azt már a kezdetektől eldöntöttem: nem akarom kész tápokkal etetni a tyúkjaimat, mert akkor valószínűleg nem sok különbség lenne a saját, és a polcról leemelt, dobozos, tojásgyári tojások között. A tápmentes tyúktartáshoz viszont az kell, hogy a tyúk minden szükséges tápanyagot, vitamint és nyomelemet megkapjon: magokat, fehérjét, karotint, meszet, kevés szénhidrátot, mindenféle zöldeket és persze vizet. Persze, hogy a szépen kimunkált, mesteri módon összeállított tyúkétrend elemei aztán észrevétlenül kezdték megtölteni a kasszaszalagot.J

De ez a helyzet egyre inkább zavart. Nyilvánvaló, hogy az alapot képező kukoricás gabona keveréket szántóföld híján nem tudom megtermelni magam, ez tehát továbbra is marad a bevásárló listámon. Egy darabig foglalkoztatott a gondolat, hogy szemes formátumban szerezzem be és magam daráljam, de aztán végiggondoltam, hogy a daráló elektromos árammal működik… és arra jutottam, hogy ezt a tételt továbbra is darálva veszem meg.

A családi és baráti kenyér maradékot próbáltam összegyűjteni és hasznosítani, de ha valaki már megtette, megerősíthet, hogy a legtöbb fajta emberi (!) fogyasztásra szánt kenyér, beáztatva aztán végképp elveszíti mindenfajta élvezeti értékét és nyúlós masszává alakul, amit jóérzésű gazdaként még a tyúkjaimmal sem tudtam megetetni. Egy bizonyos fajta rozskenyér tehát továbbra is megmaradt a listán, és a túró (ha lehet akciós!), a megfelelő fehérje bevitel miatt. A fehérje kérdést szójával is lehetne orvosolni, de sehol nem kaptam megnyugtató választ arra nézve, hogy a mi kis országunkban kizárólag GMO mentes szóját árulnak-e vagy sem. A legtöbb gazdaboltos egyébként sem túl boldog, ha az ember vásárlás helyett, szóbeli vizsgáztatást végez rajtuk hosszú percekig.

Ahol viszont fenntarthatósági szempontból tényleg jelentős áttörést értem el, az a zöldség front. Először is feltérképeztem a környék jól termő tyúkhúr mezőit, miután megállapítottam, hogy a tyúkok tényleg élnek halnak a tyúkhúrért. Ráadásul a tyúkhúrnak az a kellemes tulajdonsága is megvan, hogy késő ősztől gyakorlatilag tavaszig zöld, így pont a nehezebb téli időszakban segít be a tyúkélelmezésbe.

Az egész tyúktartás legnagyobb nagy vívmánya azonban maga a konyhakert. Még ha ez egy kissé erős kijelentésnek hangzik, hogy valaki a tyúkok miatt kezdjen el konyha kertészkedni. A remek zöldségeknek naná, hogy a család is örül, de a kert léte pontosan annak a felismerésnek köszönhető, hogy ha valaki tényleg felelősséggel szeretne hasonló dolgokba kezdeni, muszáj törekednie arra, hogy megteremtse az egységet a rendszer egyes elemei között. A kertből kikerülő zöldség maradékok, gyomok, és egyéb leveleknek örülnek a tyúkok, sőt (!) a teljes pajor és egyéb kártevő kollekcióért egyenesen megőrülnek, a tyúktrágya pedig kiválóan komposztálható és javítja a talajt.  A tojás íze csodálatos, főleg ha nem számoljuk ki, hogy pontosan mennyibe is kerül ;)

Egy szó mint száz valószínűleg egy városi farm keretei között nem lesz maradéktalan a siker, de a felismerés és a fenntarthatóságra törekvés már maga is nagyon komoly fegyvertény.

Tyúkot tartani jó!!!!!

A tyúk eléggé mozgékony lény

Mint tapasztalt (harmadik éves) tyúktartó, többféle facebookos tyúkcsoportosulás (hazai és külföldi ) lelkes tagja, szeretnék mindenkit megerősíteni abban, hogy tyúkot tartani igenis jó dolog!!! Sőt városban tyúkot tartani is jó dolog, amennyiben azért van egy olyan szabad terület, ahol a tyúkok szabadon jöhetnek-mehetnek, kapirgálhatnak, tegyenek-vegyenek kedvükre, mert a tyúk szeret mozogni. Ebből adódóan például erkélyen tyúkot tartani nem lehet!!! Sőt nekem azok a kicsi zárt, mobil tyúkólak sem túl szimpatikusak, ahol a tyúknak ugyan mindig a kert másik pontján, de alig-alig van 1-2 m2 helye.

Érdemes tehát elkülöníteni egy min. 30-40 m2-es részt az udvarban (persze tyúkszámtól függően), ahol a tyúkólat elhelyezzük. Jó, ha ez nem egy teljesen csupasz, fa nélküli rész. 

A tyúkudvart körbevevő kerítés magasságát kezdetben kardinális dolognak tartottam. De aztán kiderült, hogy bár a tyúkok született repülő bajnokok, azonban, ha hirtelen mozdulatokkal, és egyéb más ravasz befogási módszerekkel nem frusztráljuk őket, maguktól nem repdesnek csak úgy, ok nélkül szanaszét. Jól elvannak az udvarukban, ha ennek a mérete megfelelő.

Hol lakik a tyúk amikor nem az udvaron tartózkodik?

Mindenképpen a célnak megfelelő és egyben esztétikus tyúkházikót szerettem volna, így hosszasan keresgéltem és tervezgettem és boldogan állíthatom, hogy annak, ami született minden részletével elégedett vagyok. Fontos hogy lábakon áll, mert így a tyúkok esős időben vagy túlzott napsütésben is behúzódhatnak alá. Jó hogy a két legfontosabb része kívülről is könnyen hozzáférhető: a tojó rekeszek tartalmához egy oldalsó ajtó lenyitásával hozzáférhetek, a rendszeres tisztítás pedig szintén a két hátsó fali ajtó lenyitásával gyorsan és hatékonyan megoldható.

Mennyire fázik télen a tyúk?

Az első tél előtt rettegve képzeltem el, hogy egy fagyos reggelen mirelit tyúkokat fogok találni az ülő rudakon. Az utolsó utáni, novemberi pillanatokban, veszedelmes tempóban szigeteltem le belülről a tyúkházikó oldal falait a nyári szigetezésből hazakerült, eléggé viharvert polifómokkal. Nem tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy az aggodalmam hiábavaló volt, de erős a gyanúm. Mindenesetre  a tyúkok nem azok a nagyon fázós fajta lények, jól megvannak a téli hóban és hidegben is. Este pedig összebújnak és felfújják magukat, így aztán remekül átvészelik a telet.

A tyúk kíváncsi 

A tyúkok kifejezetten szeretnek kíváncsiskodni és hálásak, ha a kerítésük mögül figyelemmel kísérhetik azt, ami az udvarban történik körülöttük. Megtanulják azt is például, hogy bár a kutya első pillantásra egy ijesztő szőrös szörny, de csak a kerítésükön kívül tart a hatóköre. És ők rezzenéstelen arccal, nyugodtan szemlélődhetnek a kerítésen belülről.

Mit eszik a tyúk?

A kezdetektől tudtam, hogy táp- és más egyéb fokozószer mentesen szeretném felnevelni a tyúkjaimat, hogy megtapasztalhassam az igazi tojás ízét. A jó hír az, hogy lehet ilyen módon tyúkot tartani, csak arra kell figyelni, hogy a tyúk minden szükségletét lefedjük. Kapjon fehérjét, meszet és ásványi anyagokat, magokat és zöldet is! 

Nálam a kontinentális tyúk reggeli, hogy vízben áztatott rozskenyérrel, túróval és főtt sárgarépával morzsalékosra keverem a napi adag vegyes darát, ehhez még egy Zoolit nevű, ásványi anyagokat és meszet tartalmazó fehér port keverek. Emellett szórok még az udvarba szemes takarmányt, hogy kapirgálhassanak és csipegethessenek. Igyekszem zöld levelekről is gondoskodni, ami nyáron és ősszel nem jelent nagy nehézséget. De télen és kora tavasszal bizony mindennemű tyúkhúr mezőt fel kellett már térképeznem, hogy a tyúkok a napi zöldjüket magukhoz vehessék. Ha valaki látta, hogy a tyúkok mennyire odavannak a tyúkhúrért azt kívánja, hogy bárcsak a kiskertje minden szegletét vastagon belepné ez a remek növény! 

A leírtakból vélelmezhető, hogy az efféle tyúktartás nem a legolcsóbb dolog. Én például arra jutottam, hogy kell hozzá egy veteményes, ha valamennyire legalább fenntartható módon szeretném működtetni a dolgot és nem minden áldott nap a Lidliből beszerezni a tyúkbetevőt. 

Mikor tojik a tyúk? (Azért egy kis motiváció nem árt, de...)

A tyúk életkorát tekintve egy éves kora körültől tojik, ha nem vágjuk le idejekorán. Körülbelül 26 órás ciklusokban teszi, tehát nem teljesen minden nap, de majdnem. Sajnos a tojás és a biológia együtt működik, így aztán, ha a tyúk úgy ítéli meg, hogy az anyai ingerküszöbe alá csökkent a nappali, világos órák száma, akkor beszünteti a tojást (kb. novemberben) és legközelebb február végén kezdi újra. Valami miatt azonban ez a dolog nem mindegyikükre igaz, így egy-egy tojást adagolnak azért ebben a szűkös időszakban is, de sajnos ilyenkor bekövetkezhet, hogy az ember szégyenszemre arra kényszerül, hogy újra olvasgatni kezdje a kódszámokat a bolti tojások külsején. Lehet persze megpróbálkozni a tyúkok átverésével és világítani nekik télen is, de ezt én övön aluli dolognak érzem, így békésen kivárom, míg újra úgy érzik, hogy most már alkalmas az idő, gyerünk lehet újra szaporodni! Persze ebből rögtön adódik a kérdés, hogy

Tojik-e a tyúk kakas nélkül is?

Nos igen. Mindenféle tévhitet szeretnék eloszlatni, ahhoz, hogy tojjon, nem kell a tyúknak kakas. Sőt ahhoz sem kifejezetten, hogy jól érezze magát az életben. Én a probléma mentes tyúktartás híve vagyok és nem tartok kakast, megspórolva ezzel a kakas okozta izgalmakat, a veszekedést, a rangoskodást és a kotló tyúkkal folytatott küzdelmeket.  

Igaz, hogy így viszont kiscsibéket sem fog kikölteni egyik tyúkom sem, de egyelőre ez jól van így, előbb a tyúk aztán a tojás.